Vízum

Budapest Travel Blog

 › entry 2 of 51 › view all entries

Tegnap végre konkrét lépéseket tettem vízumügyben. Sziget Fesztivál utáni emelkedett hangulatban, de gyalázatos fizikai kondícióban elmentem fényképészhez (annak idején az útlevélképem annyira jól sikerült, hogy eldöntöttem, hogy ezután kizárólag másnaposan megyek igazolványképet csináltatni), és amikor a kész képeket a pénztárcámba csúsztattam, rögtön emlékeztem, hová is bújt az elozo képsorozat. Mert ugye tudtam én, hogy vannak még kimaradt képek, csak a rejtekhelyet választottam meg igen körültekintoen.. Persze nem mondom, hogy nem érte meg dokumentálni a Sziget utáni állapotot:)

Ezután elballagtam a Konzulátusra, ahol örömmel tapasztaltam, hogy idén MINDENKI Kínába szeretne menni, és közülük MINDENKI ma szeretné elintézni a vízumát. Ettol kicsit elszédültem és kivert a víz. Aztán békés mosollyal az arcomon beálltam  a sorba, és azt hagyományos módon kétszer végig is álltam ( le kellett fénymásolni a munkavállalási engedélyt, és ezt a cuki alkalmazott inkább rám bízta, minthogy átugorjon a szomszéd szobába.) Semmi baj, Xiéxié ni.

A sorban állás allatt kellemes dolgok is történtek. "Véletlenül' végigkövettem az elottem álló néni és  egy lány párbeszédét, és nagyon megnyugtató informácók birtokába jutottam: tényleg finom a kaja, kedvesek az emberek, minden nagyon szép és jó. Engem meg ugye viszonylag nehéz  megnyugtatni, hehe.

Természetesen a második sorban állás végén is adódott egy kis meglepi.  Na jó, mégsem gondolhattam komolyan, hogy megúszom az eü-i vizsgálatot! Jó hír viszont, hogy jövo het szerdára meglesz a vízum, csak le kell majd adni az orvosi igazolást, mely bizonyitja, hogy minden tekintetben alkalmas vagyok a szocializmus fáradságos építésére.

Ezenkívül összebarátkoztam  a  sorban elottem álló lánnyal, o 31-én utazik Pekingbe (már élt ott két évet korábban). lehet ,h összefutunk majd. Úgy legyen!

 

 

 

Join TravBuddy to leave comments, meet new friends and share travel tips!
Budapest
photo by: Chokk